A 350 millió dollárból épült híd, ami a semmibe vezet
A Yalu folyó mintegy 800 kilométeren keresztül határfolyóként kanyarog Kína és Észak-Korea között. A folyón több híd is átvezet, de ezeket egy kivételével a japánok építették még a 30-as évek végén, amikor megszállás alatt tartották a Koreai-félszigetet.
Az egy kivétel a 2014-ben átadott Új Yalu-folyó Híd, amelyet a kínai oldalról hozzá csatlakozó úttal együtt mintegy 350 millió dollárból épített a kínai kormányzat. A tervezéskor megfogalmazott szándék szerint Észak-Korea alulfejlett északkeleti régióival kötötte volna össze az országot.
A Yalu folyó fölötti átkelést biztosító építmény azonban nem vezet sehová, jobban mondva a mezőre vezet, miután a koreai fél egyetlen lépést sem tett az összeköttetés megvalósításáért. Az észak-koreai oldalon nincs út, nincsenek határrendészeti épületek.
A híd megépítéséről a kínai kormányzat még Kim Jong Un hatalomra kerülése előtt egyezett meg apjával, Kim Jong Il-lel még 2010-ben, hogy a pár kilométerrel odébb lévő 1937-ben épült, omladozó és túlzsúfolt vasúti híd helyett építenek egy másikat, melyen keresztül egy autópályát átvezetve összekötik a két országot.
A híd átadására viszont már nem került sor, Kim Jong Un ugyanis a maga részéről semmisnek tekintette apja szerződését, és nem építették meg a hídhoz kapcsolódó utat, így az új híd már három éve kihasználatlanul áll.