Különleges gyémántlelőhely, ahonnan hazavihető a megtalált drágakő
Amerika Arkansas államában, azon belül is Murfreesboro városánál található a világ egyetlen nyilvános gyémántlelőhelye.
A település mellett található vulkáni kráternél már számos értékes drágakő került a felszínre. Az első gyémántot 1906-ban egy helyi farmer találta meg. Az első darabok megtalálása után elárasztották a várost a kincskeresők, így a gyémántlelőhely némileg kimerült a századeleji gyémántláznak köszönhetően, de időről-időre még előbukkannak értékesebb darabok. 1952 és 1972 között a gyémántlelőhely magántulajdonban volt, az Arkansas Diamond Company és az Ozark Diamond bányatársaság üzemeltette egyfajta turistaattrakcióként. Ezt követően megvásárolta Arkansas szövetségi állam és létrejött a Crater of Diamonds Állami Park.
A park bárki számára szabadon látogatható, és bármit haza lehet vinni, amit ott találnak. Az ide érkezők a 8 dolláros belépődíj kifizetése után egyszerű eszközökkel felszerelkezve kutatnak a gyémántok után. A próbálkozás egyáltalán nincs kudarcra ítélve, hiszen az elmúlt évszázad során több ezer kisebb drágakövet találtak a lelőhelyen. A parkban más drága- és féldrágaköveket is lehet találni, az ametiszt-, jáspis-, achátleletekre is ugyanaz vonatkozik, ami a gyémántokra, vagyis az értékétől függetlenül a megtaláló hazaviheti.
A legnagyobb gyémánt
A legnagyobb gyémántot 1924-ben találta meg egy szerencsés gyémántvadász, W. O. Bassum, aki egy 40,23 karátos drágakőre bukkant. A Bassum által talált, Sam bácsi gyémántja nevet kapott drágakő az Észak-Amerikában valaha talált legnagyobb gyémánt, melyet 12,42 karátosra csiszoltak meg és 150 ezer dollárért értékesítettek.
Nem ez volt az utolsó nagy értékű gyémánt, melyre Murfreesboro-ban bukkantak: 1964-ben találták meg a „Murfreesboro csillagát”, amely 34,25 karátos volt, ezt követeően, 1975-ben találtak rá egy 16,37 karátos kőre, ami az „Amarillo csillagfény gyémánt” nevet kapta, 2006-ban pedig a 6,35 karátos „Roden gyémánt” került ki a földből. 2013-ban pedig egy 12 éves fiú, Michael Dettlaff egy 5,16 karátos gyémántot talált a parkban. Az amerikai gyémánt becsüsök által „tökéletes” minősítést kapott kő a “Strawn-Wagner gyémánt” szintén innen került elő. A kincsvadászat tovább zajlik a parkban, ahol állítólag a kevésbé értékes gyémántokból naponta átlagosan kettőt találnak meg a hatalmas területen. A gyémántlelőhely fontos szerepet tölt be Arkansas életében, olyannyira, hogy még az állam hivatalos zászlaján is egy stilizált gyémánt látható.