Emberre is veszélyt jelentő nílusi krokodilok bukkantak fel a floridai mocsárvidéken - Érdekes.info

Emberre is veszélyt jelentő nílusi krokodilok bukkantak fel a floridai mocsárvidéken

A DNS-vizsgálatok megerősítették, hogy az emberre is rátámadó nílusi krokodilokat találtak a floridai mocsárvidéken a helyi aligátorok között.

Emberevő krokodilok Floridában
Emberevő krokodilok Floridában

Az Afrikában honos nílusi krokodilok évente legalább kétszáz embert ölnek meg. A szakértők szerint a három azonosított példányon kívül még jóval több lehet az államban. Azt nem tudják pontosan, hogy miként kerültek az “emberevő” krokodilok Egyesült Államokba, de minden bizonnyal illegálisan csempészték be a veszélyes hüllőket az országba, és előfordulhat, hogy nem gondoskodtak a biztonságos őrzésükről, vagy esetleg szándékosan engedték szabadon őket.

Crocodylus niloticus – nílusi krokodil
Crocodylus niloticus (nílusi krokodil)

A floridai vadvédelmi szakértők amiatt aggódnak, hogy az afrikai faj fenyegetést jelent a floridai ökoszisztémára. Tartanak tőle, hogy megismétlődik, ami a burmai pitonnal történt és elszaporodnak a területen. A burmai pitont először a nyolcvanas években látták meg az Everglades Nemzeti Parkban, mostanra pedig már állandó populációja él a területen.

Nílusi krokodilok Floridában

A nílusi krokodilok jóval nagyobbak, mint a Floridában élő aligátorok. A kifejlett példányok hossza 4-5 méter, de egyes hím példányok a 6,1 métert és a 907 kilogrammot is meghaladhatják. Ez az alapvetően fekete-Afrikában élő nílusi krokodil (Crocodylus niloticus) vagy a súlyosan veszélyeztetett páncélos krokodil erős állkapcsával megragadja, majd a víz alá húzza áldozatát és az ott megfullad.

A nagyobb zsákmányt többen összefogva tépik szét, jellegzetes halálforgás közben. Táplálékuk nagy részét halak és egyéb kisebb gerincesek képezik, de a kifejlett állatok nagy testű emlősöket is zsákmányul ejtenek: antilopokat, zebrákat, fiatal vízilovakat, és akár nagymacskákat is, de olykor az embert is elragadja.

Nílusi krokodilok Floridában
Az afrikai nílusi krokodil nem őshonos más földrészeken

A nílusi krokodil Afrikában a Szaharát és déli részét kivéve mindenhol előfordul. Madagaszkáron is megtalálható. Melegvizű folyópartokon, vagy tavaknál él, a víz kiszáradása esetén elvándorol. Nem nevezhetőek társas állatoknak, annak ellenére, hogy néha csoportosan vadásznak. Bár élőhelyükön viszonylag kis területen több egyed is él, ám egymással szemben nagyon territoriálisak, és egy adott folyószakaszon, vagy tavi partszakaszon szigorú rangsor alakul ki közöttük. A felnőtt egyedeknek gyakorlatilag nincs természetes ellenségük, ám a tojásokra és a fiatalokra a varánuszoktól a mongúzokon át a hiénákig sok állat jelent veszélyt.

Emberevő krokodilok Floridában
Forrás: Érdekes világ
  • Facebook
  • Twitter
  • Pinterest

Ezek is érdekesek: